Nem múlhat el karácsony mézeskalácssütés nélkül.
De vajon honnan ered ez a szokás?
Az biztos, hogy egészen régről.
A méz évezredekkel ezelőtt is megbecsült, nélkülözhetetlen édesítőszer volt, így helyenként misztikus erőt tulajdonítottak neki.
már a görögök és a rómaiak is készítettek különböző mézeslepényeket, mézeskalácsokat, igaz- drágasága miatt- leginkább ünnepi alkalmakra
Majd a középkorban a szerzetesek készítették mézeskalácsot a méhészettel foglalkozó kolostorokban, de ezek jellemzően vallásos tárgyú figurák, életképek voltak.
Idővel "mézesbábos" céhek is alakultak, melyek míves díszítéseket készítettek rá, így kedvelt ajándékká vált.
Hazánkban már a 14. században is ismerték, bár ekkoriban még ritka, királyi eledelként tartották számon és csak a kiváltságosok jutottak hozzá.
Korabeli dokumentumok tanusítják, hogy Mátyás király idejében már voltak mézeskalácsosok, akik a Bécsen keresztül behozott keleti fűszerekkel dolgoztak.
Ennek a mézes-fűszeres finomságnak a polgári változatát később - a céhesedés hatására-a németek terjesztették el Európában, így alakultak ki a "mézesbábosok".
A középkori társadalom felső rétegeiben különböző ünnepi alkalmakkor volt szokás a mézeskalácsok osztogatása, a családtagok, és az ünneplő vendégek körében, bár az akkori formák többnyire vallásos és mitológiai témákat dolgoztak fel.
A 19.századi elején a "mézesbábok" már az alsóbb népréteg körében is nagy népszerűségnek örvendtek. A mézeskalácsos mesterek piacokon, vásárokon, búcsúkban, árusították termékeiket, melyeket inkább már emléknek vagy dísztárgyaknak tekintették. Kedvelt vásári ajándékok voltak a fából faragott formákkal készített, jellegzetesen magyar édességek: a tükrös mézeskalács szív, a mézes huszár, a kard, a baba, a karcagi korsó.